Panorámás belvárosi öröklakás a Dunaparton
Az igazi Belvárosban V. Petőfi téren gyönyörűen
felújított elegáns több liftes épületben levő 39,5 + 38,5 összesen 78,0 m2-es egymás melletti,
egybenyitható összkomfortos öröklakások együtt eladók. A lakások között nincs főfal, jelenleg két bejárattal és előtérrel rendelkeznek. Az egybenyitott nagy lakás
dupla komfortos lesz és kibővül az eddig közös előtérrel is ami kb. 4 m2. Igy egybe nyitva kb.
82 m2-es lesz az öröklakás.
Az
épület teljes felújítása megtörtént, a külső homlokzat felújítása
2006-ban fejeződött be. A széles márványborítású bejárat a kör alakú impozánsan nagy alapterületű és belmagasságú, színes mozaik kupolás előcsarnokba vezet. Innen három elegáns lifttel lehet az épület különböző szárnyába jutni. Az épülethez nagyméretű közös belső kert tartozik, ahol gépkocsi beállók is vannak. Ehhez a lakáshoz nincs belső kerti gépkocsi beállási lehetőség, de az épület alatt terem garázst alakítottak ki, ahol a ház lakóinak lehetősége van beálló hely vásárlására.
A leendő nagy lakás részben az első emeleti panorámás utcafronton, részben a csendes belső kert rész felé helyezkedik el. Az utcai
nappaliból élvezheti a gyönyörű kilátást a Dunára és a budai oldalra,
a belső kerti helyiségből pedig padlótól a plafonig félköríves üvegfalon keresztül rálátás van a belvárosra, ami egyénivé teszi az amúgy is különleges lakást.
A Duna közelsége tágas, nagy látóteret biztosít, ami a mai túl zsúfolt városban ritkaság. Nyáron a lakás az utcai fák zöld lombkoronájával van egy magasságban. A nyüzsgő belvárosban egy különleges hangulatú csendes, parkokkal körülvett, nyugodt, a patinás belvárosi jellegét megőrző lakás egy impozáns, szép épületben. Örök panorámájával és a belső kerti egyedi megoldású üvegfallal kialakított lakás kellemes kikapcsolódást nyújt az év bármely szakában.
Az ily módon egybenyitott
lakás, jó beosztású, jól alakítható, világos, csendes, napfényes. A lakás jó állapotú, a 2003-ban történt felújítás során a belső vezetékek cseréjére is sor került.
Az előtérből nyílik egy ablakos háztartási helyiség, ahol a mosógép és a wc, mosdó található. A lakáson belül a dunai oldalon előtér, közlekedő, hall, két önálló kis vizesblokk /az egyik konyha, a másik zuhanyzó/, panorámás nappali, a belső kerti oldalon étkezős konyha, fürdő wc-vel nagyméretű egyterű, többfunkciós helyiség a félköríves üvegfallal.
A lakások fűtése a ház központi gázkazánjáról történik, melynek díja
benne van a közös költségben ami a hideg és meleg vízzel együtt a két lakásra 25ezer Ft/hó. A belmagasság az ideális, jól berendezhető 3.30 m. A lakásban telefonvonal, UPC kábeltévé és internet csatlakozás működik.
A mindkét öröklakás tehermentes, költözhető, együttes ár 50 millió forint. A két lakás egy időben eladó.
Előzetes időpont egyeztetés után bármikor megtekinthető.
Oblat Ildikó 06-30-9703-183. Email: oblatildiko@mail.datanet.hu